FOTÓ, VIDEÓ: OŠTREK KÉT GÓLJA DÖNTÖTT – NEGYEDDÖNTŐBEN A CSAPAT

Tim Ch. Farkaš

NAFTA 1903 2:0 (1:0) KRŠKO

GÓLSZERZŐ: 11′, 90′ Oštrek


SZLOVÉN KUPA | 2. krog | 18:00 | SZERDA| 2019. SZEPTEMBER 11. | LENDVAI SPORTPARK | Lendva

A kék-fehérek, a tegnapi nyolcaddöntőben, a Krško csapatát fogadták vendégül a Lendvai Sportparkban. A vegyesen és egyben szokatlanúl felálló hazai csapat jól konkurált az ellenfélnek valamint Oštrek két góljával biztosította a negyeddöntőbe való továbbjutást.

 

A tegnapi kezdő tizenegy Krško ellen.

 

Meccsutáni nyilatkozatok

Oštrek Stjepan:

“Nagyon örülök, hogy ma berúgtam a két döntő gólt, de ez a teljesítmény a csapatom nélkül lehetetlen lett volna. Ma én találtam telibe, másodszor majd más fog, a legfontosabb a győzelem.”

“Ma elsősorban azok kaptak lehetőséget, akik kevesebbet játszodtak a múlt mérkőzéseken vagy serültek voltak. Szerintem nagyon jó teljesítettek és megmutatták, hogy minden egyes játékosra számíthatunk.”

“Nagyon fontos, hogy hazai pályán még nem szenvedtünk vereséget, hiszen így az ellenfelünk, amely majd Lendvára érkezik, jobbul fog tisztelni minket. Idegenben másabb focit játszunk, mint a Sportparkban. Dolgoznunk kell még azon, hogy ezt a hazai teljesítményt ki tudjuk fejleszteni idegnben is.”

“Nem gondolkoztunk még egyelőre arról, hogy kit szeretnénk a negyeddöntőben, de ha választanom kellene, akkor valószinüleg a Murat választonám, hiszen egy nagy derbiről van sző, amely teltházat és kiváló atmoszférát hoz magával.”

Sluka Marián:

“Ma a továbbjutás volt a célünk és ezt sikerült teljesítenünk. Megvagyok elégedve az eredménnyel, de a játékkal is, hiszen mindenki jó teljesített és küzdött az utolsó percig. Azokkal a játékosokkal is elégedett vagyok, akik a múlt mérkőzéseken nem játszodtak vagyis sérülés után tértek vissza a pályára. Ma a srácok megmutatták, hogy egy igazi csapatról van szó és ennek az eredménye a továbbjutás volt. Érezhető volt, hogy a Krško néhány hónappal ezelőtt még az első ostályban játszott, nagyon erős csapatról van szó, úgyhogy ezt sem szabad elfelejteni. Gratulálok a csapatomnak a továbbjutásért és mutatott játékért!”

“A célunk az, hogy sikeresek legyünk. Mindegyik játékos ezért törekszik. Most még jobb, intenzívabb munkát kell végeznünk, még professzinálisabb szinten kell folytatnunk. Ha ez megtörténik, és biztos vagyok benne, hogy megfog, akkor további jó eredményeket fogunk elérni.”

“Remélem, hogy Samoval nincs nagyobb gond, hiszen nemrég tért vissza a pályára. Ma egy ütközés során lesérült, körházba is szállitották. Ha szerencsénk van, akkor nem törésről van a szó. Minél előbbi jobbulást kívánunk neki.”

“Egyelőre még nem beszéltünk arról, hogy kit kivánánk a negyeddöntőben, hiszen mindig a következő mérkőzésünkre koncentrálunk. Én és a csapat nagy része szerintem a Mariborral szeretne szembe szálni, de végül ez nem fontos. Nekünk az a célunk, hogy mindent megtegyünk a továbbjutás érdekében.”

 

A TOVÁBBJUTÁS ünneplésE

 

 

 

A mérkőzés fotógalériája